program

Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: ,,Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!'' Erre ő azt mondta: ,,De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!'' (Lk 11,27-28)

Március 25-én, 15.00 órakor virágvasárnapi passiójáték lesz Máriagyűdön

Február 2-án Urunk bemutatásának, Gyertyaszentelő Boldogasszonynak az ünnepén a szentmise délelőtt 10 órakor lesz. 8.30-tól imaórát tart a Szeretetláng Közösség. A 10 órakor kezdődő szentmisét körmenettel és gyertyaszenteléssel kezdjük; ekkor lesz a szeretetláng kiosztása is.

Május a Szűzanya hónapja, minden hétköznap este a szentmise előtt 18.45-től litániát imádkozunk. Szombat esténként 18.30-kor szentségimádás, 19.00 órakor előesti szentmise, 19.45-kor zsolozsmát imádkozunk.

Április 7-én, Fájdalmas Anya péntekén a régi hagyomány szerint, a keresztutat a Kálvárián 15.00 órakor tartjuk. A szentmise közvetlen a keresztút után lesz a Bazilikában.

Március 1-e, Hamvazószerda a nagyböjt kezdete. 17 órakor szentmisével és hamvazással kezdjük meg nagyböjti készületünket.

Januári és februári programok a Máriagyűdi Bazilikában

Január 1-én 8 és 10, 6-án 10 és 17 órakor lesz szentmise a Bazilikában. Jan. 21-én gyerekfarsangot, febr. 24-én családos farsangot szervezünk.

Decemberi programok a Máriagyűdi Bazilikában

November 1-én, Mindenszentek ünnepén a szentmise 15 órakor kezdődik, majd a szentmise után a temetőben imádkozunk az összes elhunytért. November hónapban minden szerdán és pénteken az egyházközség halottaiért imádkozunk.