• Március 5-én húshagyó kedden 18 órakor tartjuk a hagyományos „Egymás közti borversenyt” a máriagyűdi plébánián.
  • Éjfélkor szigorú böjttel köszönt ránk Hamvazószerda és a nagyböjt. Hamvazószerda és nagypéntek (április 19.) szigorú böjti nap, 18 és 60 év között háromszori étkezésből egyszeri jóllakás megengedett, 14 év fölött a hústilalmat minden latin szertartású katolikusnak be kell tartania. Nagyböjt összes péntekén hústilalom van érvényben. Gyerekek is ajánljanak fel jócselekedeteket Jézusért.
  • Március 6-án, Hamvazószerdán 17 órakor mutatunk be szentmisét hamvazással.
  • Nagyböjt péntekein 16.15-kor keresztutat imádkozunk, azt követően a szentmisében és a Szent Kereszt-ereklye köszöntésére kerül sor. A szokott feltételek mellett teljes búcsú nyerhető.
    Szeretettel hívunk mindenkit erre az elmélkedő imádságra!
  • Március 9/10-én Nagyböjt I. Vasárnapjának szentmiséi után hamvazkodásra van lehetőségük azoknak, akik ezt Hamvazószerdán elmulasztották.
  • Több éves hagyomány már, hogy nagyböjtben ferences lelki atya vezetésével készülünk legnagyobb ünnepünkre, a húsvétra. Ebben az esztendőben P. Ocsovai Grácián OFM, zalaegerszegi házfőnök látogat el hozzánk, hogy imádságával, gondolataival megerősítsen bennünket Krisztus-követésünkben. Március 15-17. között újra megelevenedik az ódon klastromban a ferences lelkiség, a sokoldalú szerzetes által vezetett nagyböjti lelkigyakorlat során.
  • Március 22-én pénteken 18.00-kor, „Bach Mindenkinek” Fesztivál keretében, orgonahangversenyt ad Radnai Tamás orgonaművész.
  • Március 24-én vasárnap, a Gyümölcsoltó Boldogasszony búcsút ünnepeljük Bazilikánkban. Szentmisék 8.00, és-10.00 órakor lesznek.
  • Március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony napos napján, szentmise 10.00-kor lesz.