14-en gyűltünk össze Máriagyüdön a lelkigyakorlatos ház ebédlőjében, hogy a lelkigyakorlaton részt vegyünk. Nem volt későn érkező, mindenki ott volt, aki jelentkezett. Pontosak voltunk, hogy ne veszítsünk időt, hiszen szükségét éreztük, hogy a lelkigyakorlat minden percét megéljük. Hogy miért? A felkészülésért, hogy a Húsvétot, Jézus Krisztus kereszthalálát, és feltámadását méltó módon éljük meg. Ne csak ránk törjön az ünnep, hanem gondolataink összeszedése, lelkünk rendbe tétele bennünket is méltóvá tegyen az ünnep megértésére, és megélésére.

nagybojti lelkigyakorlat mariagyudon 2018 06

Tímár Sándor Asztrik ferences rendi atya vállalta a lelkigyakorlat vezetését. Jó kezekbe kerültünk. A téma a szeretet volt. Ez a hívő ember számára állandó téma. Asztrik atya vezetésével a szeretet nagy kérdéskörét az első és második parancsban foglaltak szerint gondoltuk végig. A fő szempontok a következők voltak: Az Istenszeretet törvénye, hogyan szeret bennünket az Isten, hogyan kell nekünk szeretni Istent, az istenszeretet áldásai, mit jelent a felebaráti szeretet, miért, és hogyan kell felebarátunkat szeretni. A bibliai idézetek sora, a szentek életéből vett élethelyzetek közel hozták számunkra a szeretet sokarcú, mélyebb, és tökéletesebb megélését.

Az elmélkedések közti szabadidőben lehetőség nyílt egymás közti beszélgetésre, vagy éppen Asztrik atyától személyes beszélgetést kérni. Ö készséggel, és szeretettel állt rendelkezésünkre személyes gondjainkkal kapcsolatban is.

A beimádkozott hely hangulata, a kegytemplom szomszédsága lelki elmélyülésünket segítette. A szentmisék, a szentségimádás, az esti zsolozsmák felemelték a lelkünket.

Asztrik atya mellett Keresztes Andor plébános atya is mindent megtett, hogy jó vendéglátónk legyen és otthonra leljünk a lelkigyakorlat alatt. Ha tehette velünk volt, buzdított, bátorított bennünket.

Úgy tűnt, hogy egyedül az időjárás volt ellenünk, az esős, hideg szeles időben beszorultunk a házba. De talán ez is ajándék volt, mert így több időnk maradt arra, hogy a lelkünkkel foglalkozzunk.

Istennek hála mindazokért a személyes, lelki, és a körülményeinkben rejlő ajándékokért, melyeket a lelkigyakorlat alatt kaptunk.

„Mindenek fölött pedig szeretetetek legyen, mert ez a tökéletesség köteléke” (Szent Pál: Kol.3,14).

Máriagyüd, 2018. március 20. Lukács Vilmosné